Hírek, információk

 <<<<< Válasszon tanévet, majd OK!




Tankönyvosztás 2016
2016. augusztus 10.

Tankönyvosztás

2016 augusztus 25. (csütörtök)
2016 augusztus
26. (péntek)

Mindkét napon 9-11 és 15-17 óra között.  

 

<<<Tájékoztató a tankönyvosztásról >>>


Álláshirdetés fejlesztőpedagógus, és biológia-bármely szakos munkakörre

2016. augusztus 01.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
fejlesztőpedagógus
és biológia-bármely szakos tanár
munkakör betöltésére.  


HATÁRTALANUL 15-05-0356
2016. július 13.

„ELEK APÓ MESÉI” - LEGENDÁK ÉS MONDÁK NYOMÁBAN ERDÉLYBEN
Ezt a címet viselte a Határtalanul 15-05-0356 számú pályázat keretében megvalósított, hetedik osztályosok számára kiírt tanulmányi kirándulás, melyen 41 diák vett részt Erdélyben, 2016. június 01-05. között, 1 514 000 Ft-os támogatás segítségével. Öt pedagógus valósította meg a programot: Dr. Halász Mátyásné és Bondár Enikő osztályfőnökök, valamint Maróti Pál, Endre Mihály és Miskolczy István. Nagyon színes programot sikerült megvalósítani, többek között Aradra, Dévára, Gyergyószentmiklósra, Csíksomlyóra, Fehéregyházára, Kisbaconba is ellátogattak tanulóink. Tanulmányi kirándulásuk fénypontja a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában a Nemzeti összetartozás napja alkalmából bemutatott műsoruk volt.  

Fényképek, videók megtekintése >>>


Nyári ügyelet időpontjai

2016. július 05. 

Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk, hogy iskolánk a nyári szünidő idején az alábbi napokon tart ügyeletet:

 

Július 06 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 03 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 13 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 10 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 20 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 17 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 27 /Szerda/ 9:00 - 12:00

 

Tanévzáró ünnepség
2016. június 21.

 Kedves Vendégeink!

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola nevelőtestülete és tanulói nevében tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önöket tanévzáró és ballagási ünnepségünkre!
Helye: az Árpád Fejedelem Általános Iskola udvara
Ideje: 2016. június 25. 9:00  


„Családi - és gyermeknap”
2016. június 13.

Iskolánkban 10 órától 16 óráig szeretettel várjuk azokat a családokat, akik szeretnének egy tartalmas, vidám délutánt velünk tölteni és kicsit kikapcsolódni.  

Programok

 Időpont: 2016. június 15. szerda

 

Tájékoztató a tanévkezdésről
2016. augusztus 11.

1.A javító- és osztályozóvizsgák ideje:

2016. augusztus 24. (szerda) 9,00 óra

A javító- és osztályozóvizsgára minden érintett tanuló hozza magával a bizonyítványát, tollat, ceruzát, radírt és a tantárgyakhoz szükséges taneszközöket (térkép, körző, vonalzó, stb.). A javítóvizsga rendje a földszinti hirdetőtáblán található.

2. A leendő 1. osztályosok Fecsketábora
2016. augusztus 24 - 25. (szerda – csütörtök) 9,00 – 11,00 óra

2016. augusztus 25. (csütörtök) 16,30 óra - Tájékoztató szülői értekezlet

(Összevont igazgatói, majd osztályonkénti) 

3. A menzások és a napközisek étkezési igénylése 2016-17-es tanévre

2016. augusztus 22 – 26-ig 7, 30 -16,00 óráig a piac épületében Kovács Zoltánnénál kell bejelenteni az étkezési igényeket.

Szeptember 1-től csak a beíratott tanulók számára biztosítunk étkezést. A kedvezményes étkezés igénybevételét igazoló dokumentumot (határozat rendszeres gyermekvédelmi támogatásról, a családi pótlék összegét tartalmazó bérjegyzék, stb.) beiratkozásra kérjük, hozza magával. Minden tanévben újra be kell íratni a tanulókat az étkezésre.  

3. A tanévnyitó ünnepély ideje:

2016. szeptember 1. (csütörtök), 8.00 óra

Megjelenés ünneplő öltözékben, az ünnepség befejezése után kezdődik az első tanítási óra, ill. nap.

4. Az első tanítási nap

2016. szeptember 1. (csütörtök), 8.00 óra

5. A szülői értekezletek időpontja:

Az 5. osztályokban és 8.a osztályban szeptember 1 17,00 óra.

Győri Istvánné
igazgató


Tankönyvosztás 2016
2016. augusztus 10.

Tankönyvosztás

 

2016 augusztus 25. (csütörtök)
2016 augusztus
26. (péntek)

Mindkét napon 9-11 és 15-17 óra között.  

 

<<<Tájékoztató a tankönyvosztásról >>>


Álláshirdetés fejlesztőpedagógus, és biológia-bármely szakos munkakörre

2016. augusztus 01.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
fejlesztőpedagógus
és biológia-bármely szakos tanár
munkakör betöltésére.  


HATÁRTALANUL 15-05-0356
2016. július 13.

„ELEK APÓ MESÉI” - LEGENDÁK ÉS MONDÁK NYOMÁBAN ERDÉLYBEN
Ezt a címet viselte a Határtalanul 15-05-0356 számú pályázat keretében megvalósított, hetedik osztályosok számára kiírt tanulmányi kirándulás, melyen 41 diák vett részt Erdélyben, 2016. június 01-05. között, 1 514 000 Ft-os támogatás segítségével. Öt pedagógus valósította meg a programot: Dr. Halász Mátyásné és Bondár Enikő osztályfőnökök, valamint Maróti Pál, Endre Mihály és Miskolczy István. Nagyon színes programot sikerült megvalósítani, többek között Aradra, Dévára, Gyergyószentmiklósra, Csíksomlyóra, Fehéregyházára, Kisbaconba is ellátogattak tanulóink. Tanulmányi kirándulásuk fénypontja a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában a Nemzeti összetartozás napja alkalmából bemutatott műsoruk volt.  

Fényképek, videók megtekintése >>>


Nyári ügyelet időpontjai
2016. július 05.
 

Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk, hogy iskolánk a nyári szünidő idején az alábbi napokon tart ügyeletet:

 

Július 06 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 03 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 13 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 10 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 20 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Augusztus 17 /Szerda/ 9:00 - 12:00

Július 27 /Szerda/ 9:00 - 12:00


Tanévzáró ünnepség
2016. június 21.

Kedves Vendégeink!

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola nevelőtestülete és tanulói nevében tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önöket tanévzáró és ballagási ünnepségünkre!
Helye: az Árpád Fejedelem Általános Iskola udvara
Ideje: 2016. június 25. 9:00  


„Családi - és gyermeknap”
2016. június 13.

Iskolánkban 10 órától 16 óráig szeretettel várjuk azokat a családokat, akik szeretnének egy tartalmas, vidám délutánt velünk tölteni és kicsit kikapcsolódni.  

Programok

 Időpont: 2016. június 15. szerda


„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért”
2016. május 30.

Újabb sikereket értek el diákjaink azon az országos rajzversenyen, amit a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), valamint a Budapesti Történeti Múzeum 25. alkalommal hirdetett meg.

Ifjú alkotóink 2016. április 16-án, a Budavári Palotában vehették át jutalmukat. A kiállítást Nagy Gergely építész, valamint Ráday Mihály a Hungaria Nostra elnöke nyitotta meg.
Eredmények:

- Deák Csenge 8.a I. díj

- Peschling Kíra 8.b II. díj

- Ajtai Bianka 6.b Különdíj

- Csernák Patrik 8.a Különdíj

- Kollár Anikó 8.b Különdíj

- Némedi Varga Norbert 8.b Különdíj

A díjátadó után a Budai Várnegyed felfedezése következett. Kis csapatunk felejthetetlen sétát tett a Budai Vár, a Mátyás-templom, a Halászbástya és a felújított Várkert Bazár nevezetességei között.

Köszönjük azt a szép kirándulást a szervezőknek!

Képek Szőke Éva


ÖKO7 programja
2016. április 17.


Az iskola ÖKO7 programja
Időpont: 2016. április 21-28.

>>> megtekintés<<<

 Dr. Halász Mátyásné


MulatSághys éjszakán vettünk részt
2016. április 15.

2016. április 15-én a Szakmák éjszakáján elnevezésű rendezvényen vettünk részt a HSZC- Sághy Mihály Szakképző Iskolájában.

33 tanuló a 6.b, a 7.a és a 7.b osztályból látogatott el Csongrádra Bondár Enikő és Kalmárné Palásti Mónika tanárnő kíséretében. A programok a pályaorientációt segítették, játékos formában.

Részt vettünk a szegbeverő versenyen, falat döntöttünk vízsugárral, bicikliszerelést próbáltunk ki, meglátogattuk a lézer-showt, palacsintát sütöttünk, majd a fáradalmainkat a teaházban pihentük ki. Az érdekességek termében megnéztük a 3D-s nyomtatót, valamint a villanyszerelő szakmával ismerkedtünk. Aki a faipari szakmát szerette volna megismerni, az összeszerelhetett egy fürdőszoba- szekrényt, amit aztán el is hozhatott magával. (A velünk utazó szerencsés szülők ezt meg is tették.) Faragtunk fakanalat, valamint a szakmákról rímeket, és bevalljuk egyik sem volt egyszerű. Az informatika iránt érdeklődők saját Web-lapot szerkesztettek, és megtanulták, hogy hogyan kell megvédeni magukat a heckerektől.

Az estét nyereménysorolás zárta, amin tanulóink sok értékes jutalmat nyertek. Zárásként tűzzsonglőrök kápráztattak le bennünket.

Izgalmas estében volt részünk! Jövőre, aki teheti látogasson el erre a rendezvényre, megéri!

Bondár Enikő


Tájékoztatás a 2016/2017. évi tankönyvrendelés menetéről
2016. április 13.


<<<Tájékoztató megnyitása>>>
KELLO tájékoztató Szülőknek>>>

Megemlékezés a költészet napjáról
2016. április 11.

A magyar költészet napját először 1964-ben József Attila születésnapján, április 11-én ünnepelték először. Azóta minden év április 11-én irodalmi előadóestek, előadások, felolvasások, könyvbemutatók, költőtalálkozók és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a magyar poétikáról. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket. A korábbi években a mi iskolánkban is felolvasó délután keretében emlékeztünk meg a költészet napjáról. Most szakítottunk az eddigi hagyományokkal, és az iskolánk kerítésére kitett „versposzterekkel” tisztelegtünk a magyar líra előtt. Ezekre valamennyi diák kedvenc versét írta rá, és illusztrálta azt. A plakátokat nagyon sok érdeklődő tekintette meg, akik elismerő szavakkal nyilatkoztak az új kezdeményezésről.  

Bővebben >>>


Irodalmi vetélkedő
2016. április 07.

A tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola felső tagozatának humán munkaközössége a 2015/2016-os tanévben ismét irodalmi vetélkedőt szervezett a térség iskolái részére. Az előző tanévekhez hasonlóan, minden iskola évfolyamonként 2-2 tanulóval nevezhetett, akik egyénenként versenyeztek. Ebben a tanévben is évfolyamonként más- más irodalmi művet kellett olvasniuk a versenyzőknek „A Pál utcai fiúktól Ábelig” mottó jegyében. Az 5. évfolyamon Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, a 6. évfolyamon Fekete István: A koppányi aga testamentuma, a 7. évfolyamon Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője, és a 8. évfolyamon Tamási Áron: Ábel a rengetegben című regénye volt a kötelező olvasmány. A vetélkedő megrendezésére a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskolában 2016. került sor április 7-én délután.

Iskolánk tanulói szép eredményekkel térhettek haza a megmérettetésről. Dömötör Bálint Benedek 5. osztályos tanuló hozta el korosztályában az első helyezést.

A többi induló sem szégyenkezhet, hiszen Juhász Katalin Szimonetta 7. osztályos tanuló negyedik, Berkes Zsolt szintén 7. osztályos tanuló ötödik, míg Csernus Luca Sára 5. osztályos tanuló hatodik helyezett lett. Felkészítő: Bondár Enikő

Gratulálunk minden versenyzőnek!  


Országos döntőben vett részt iskolánk tanulója
2016. március 23.

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium hirdette meg a dr. Szabó Miklós országos szövegértési versenyét, melynek témája Latabár Endre színész életéhez kapcsolódott. A verseny szakmai támogatója az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Magyar Lapkiadók Egyesülete.

A országos döntő írásbeli és szóbeli feladatokból állt:

a) hangzó szöveghez kapcsolódó írásbeli feladatsor (15 perc szöveghallgatás + 20 perc kidolgozás)

b) írásbeli feladatok (45 perc)

c) szövegolvasás, szövegmondás

Iskolánkból Juhász Katalin Szimonetta 7.b osztályos tanuló jutott be az országos döntőbe, ahol a 20. helyet szerezte meg. Gratulálunk!

Felkészítő: Bondár Enikő  


Tavaszi szünet
2016. március 20.

A tavaszi szünet időpontja március 24-29.

A szünet előtti utolsó tanítási nap március 23. (szerda), az első tanítási nap március 30. (szerda).
A szünet után B héttel folytatjuk a munkát.

 

Az iskola valamennyi tanulója és dolgozója nevében kellemes húsvéti ünnepet kívánunk! 


Iskolai fogadóest
2016. március 16.

Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016-os tanév második fogadóestjét
2016. március 21-én 17.00 órától 19.00 óráig tartjuk iskolánkban!


Győri Istvánné
Igazgató


Meghívó a XV. Régiós Természetismereti versenyre
2016. március 14.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola meghirdeti a XV. Régiós Természetismereti Versenyét.

A hagyományoknak megfelelően a szokásos 3 korcsoport 3 fős csapatait várjuk.

Benevezés: 2015. április 17-ig, e- mailben: halaszpapp@gmail.com, ill. alpariskola@gmail.com; postai úton: 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14.

Forgatókönyv Meghívó


Általános iskolai beíratás a 2016/2017-es tanévre
2016. március 08.

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016/2017. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2016. április 14. napján 8.00 - 19.00 óráig (csütörtök)

2016. április 15. napján 8.00 - 19.00 óráig (péntek)
Helye: Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
Tiszaalpár, Alkotmány u. 14., igazgatóhelyettesei iroda


A közleményt itt találja: közlemény általános iskolai beíratásról


Nyílt nap az iskolában
2016. március 07.

2016. március 10- én nyílt napot tartunk az Iskolában.
Órarend megtekintése >>>
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 


Tordán jártak iskolánk tanulói
2016. február 27.

Ebben a tanévben is ellátogattak iskolánk tanulói a szerbiai Tordára, testvértelepülésünkre. A Nagyközségi Önkormányzat szervezésében 2016. február 27-én, szombaton utaztunk diákjaikkal a határon túlra. A megérkezést követően finom ebéd várt bennünket, majd Magyarittabéra látogattunk el, egy kolbászfesztiválra. Ezt követően a Művelődési ház színpadán mindenki próbálhatott az esti műsorra.

A telt ház előtti műsoros est 19:00-kor vette kezdetét. Nyitányként iskolánk nyolcadik osztályos tanulói Sosztakovics zenéjére mutatták be bécsi keringőjüket. Ezt követően a Republic együttes Ezt a földet választottam című dalát adták elő tanulóink, valamint irodalmunk gyöngyszemeiből válogatott verseket olvastak fel.

Bende Lili előadásában meghallgathattuk az Az én babám című népdalt, valamint a Zene az kell című dalt és az Anasztázia cím film betétdalát is.

Minden produkció nagy sikert aratott, mindenki büszke volt ránk. Rendkívüli tisztelettel és szeretettel fogadtak bennünket! Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a programnak!  

Kísérő tanárok: Bondár Enikő és Dr. Halász Mátyásné  

Videó


Szépíró verseny
2016. február 26.

Anyanyelvünk ápolása fontos feladat minden ember számára. Nekünk, tanítóknak szinte kötelességünk, hogy felfedeztessük tanítványainkkal csodálatos magyar nyelvünk szépségeit. Édes kötelesség ez, ugyanakkor minden alkalommal kihívást is jelent számunkra. Akkor érhetjük el legkönnyebben célunkat, ha minden eszközzel arra törekszünk, hogy megmutassuk a ránk bízott gyermekeknek nyelvünk szépségeit. Ha tanítványaink felfedezik a nyelvben rejlő csodát, sokkal könnyebben fogadják el azt, hogy bizony a szép és helyes magyar beszéd és írás sokszor nehézségekkel is jár. Ezért is tartom nagyszerű kezdeményezésnek a szépíró versenyt.

Tanítványaink nagyon nagy lelkesedéssel készültek a versenyre, amelyet 2016. február 26-án tartottunk meg az első és második évfolyamon.

A felkészülés során nagy lelkesedéssel másoltak verset, prózai szöveget, napról napra jobban törekedtek a szépírásra is. Motiválta őket a felkészülés egészséges izgalma, fejlődött figyelmük, koncentráló képességük, munkájuk egyre pontosabb lett. Mindez már a felkészülés során pozitívan hatott órai munkájukra is.

A három főből álló zsűri a következőképpen döntött az első évfolyamon:

I. helyezés: Győri Réka és Győri Petra 1.a

II.helyezés: Fekete Áron és Szabó Szilvia 1.a

III.helyezés: Taricska Sára 1.a és Simonyi Lili 1.b

Második évfolyamon a következő eredmények születtek:

I.helyezés: Ilonka Kristóf 2.a és Szabó Enikő 2.b

II. helyezés: Popper Réka 2.a és Dósa Anna 2.b

III.helyezés: Mészáros Alexa 2.a, Kis Maja 2.b, Felker Alexandra 2.c

A szépíró verseny kiválóan bizonyította, hogy minden gyermekben tehetség lakozik. Nekünk pedagógusoknak pedig az a feladatunk, hogy megmutassuk tanítványainknak azt az utat, ahol kibontakoztathatják, megmutathatják a bennük rejlő értéket.  

Ürmösné Csányi Éva


Siker a fogalmazáspályázaton
2016. február 20.

A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház írta ki e pályázatot általános és középiskolás diákok számára.

A pályázatra olyan írásokat vártak, amelyekben a diákok leírták valós élményeiket, tapasztalataikat, amelyeket szeretteik körében átéltek. Életük olyan fontos mozzanatait fogalmazták meg a pályázók, amelyeknek egész családjuk részese volt. A pályázat célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a családra, mint értékre.

Érkeztek pályázati munkák Dunapatajról, Jászszentlászlóról, Tiszaalpárról, a kecskeméti Piarista Iskolából, a Református Általános Iskolából, a Mathiász János Általános Iskolából, az Arany János Iskolából.

Iskolánkból három tanuló (Dömötör Bálint Benedek, Csernus Luca Sára és Dósa Edit) küldte be pályázatát és mindhárman díjazásban részesültek.

Legsikeresebb Dömötör Bálint Benedek 5. osztályos tanuló volt, aki II. helyezést ért el. Gratulálunk!

Felkészítőjük: Bondár Enikő  

Családi legendárium - Dömötör Bálint fogalmazása


Helyi Népdaléneklő verseny!
2016. február 12.

2016. 02. 12-én az alsó és felső tagozatosok népdaléneklő versenyen vettek részt. Iskolánk 50 tanulója mérettette meg csodás hangját, tehetségét.  

Eredmények >>>


LIKE - képregénypályázat
2016. február 05.

A kecskeméti Katedra Középiskola február 5-én kiállítás megnyitót és díjátadó ünnepséget szervezett, ahol a LIKE című képregénypályázat beérkezett alkotásait tekinthették meg a látogatók.

Nagy örömünkre iskolánk 8.a osztályos tanulója, Palatinus Liliána az előkelő III. díjat szerezte meg. Gratulálunk sikeréhez!

Szőke Éva

3. helyezett lettem a LIKE rajzpályázaton, ami számomra nagyon nagy eredmény, mert nem csak én örülök az elért sikernek, hanem tanáraim és az osztálytársaim is. Örömmel tölt el minden kedvességük, segítőkészségük. Boldog vagyok, ha rajzaimmal mosolyt csalhatok az emberek arcára.

Köszönöm Szőke Éva tanár néninek, aki megszerettette velem a rajzolást, több rajzpályázaton indított, és ezzel egyre jobb lettem. Sokat köszönhetek édes apukámnak is. Ők ketten mindig mellettem vannak és ez nagyon sokat jelent számomra. Szeretném a rajzolást tovább folytatni, akár egy életen át…

Palatinus Liliána 8.a


Farsang 2016
2016. február 05.

Minden gyerek izgatottan várta a farsangot, hogy társaival együtt beöltözve, maszkok mögé rejtőzve ünnepeljenek. Különösen nagy örömet jelentett számukra, hogy mindenki a saját vágyának megfelelő jelmezt ölthette magára. Az egész esemény a jókedv és az önfeledt nevetés jegyében zajlott. A jelmezes felvonulást izgalmas, örömteli tombolahúzás követte. A farsangi karnevál vidám, zenés mulatsággal zárult. A rendezvényen készült képek honlapunkon megtekinthetőek.

Köszönjük szépen a gyermekek nevében a felajánlásokat.  

Képek

Kalmárné Palásti Mónika - DÖK segítő tanár


Tetudod természettudományos verseny - III. helyezetés
2016. február 02.

2016.02.02.-án részt vettünk a Csongrádi Természettudományos Diáklaboratórium által szervezett II. Komplex Természettudományos Tanulókísérleti Versenyen. Iskolánkat Csernus Huba 8.a, Sánta Márk 8.a, Molnár Detre 7.a, és Sándor Dániel 7.a osztályos tanuló képviselte, kísérő tanár Mildslaff Csilla. A diákoknak kémia, fizika és biológia területein kellett gyakorlati feladatokat megoldani, majd egy elméleti teszttel zárult a verseny. Összesen 9 iskola mérte össze tudását a már említett 3 tantárgyban.

A csapatunk III. helyezett lett és még különdíjat is kaptunk, mert a mi tanulóink készítették a legszebb almaterméshéj metszetet. A feladatokat nagyon élvezték a diákok és sok új élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Felkészítő tanárok: Dr. Halász Mátyásné, Mildslaff Csilla  


Szövegértési verseny iskolánkban
2016. február 01.

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium hirdette meg a dr. Szabó Miklós országos szövegértési versenyét, melynek témája Latabár Endre színész életéhez kapcsolódott. A verseny szakmai támogatója az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Magyar Lapkiadók Egyesülete.

A versenyen 7. és 8. osztályos tanulók vehettek részt. A verseny kétfordulós, és egy kategóriában zajlik. Mindkét forduló szövegalapú feladatokból áll. Az első (iskolai) forduló írásbeli. A második (országos) forduló írásbeli és szóbeli feladatokból áll: a) hangzó szöveghez kapcsolódó írásbeli feladatsor (15 perc szöveghallgatás + 20 perc kidolgozás) A diákok az egyoldalnyi, felolvasott szöveget háromszor hallgatják meg; közben jegyzetelhetnek; írásban válaszolnak. b) írásbeli feladatok (45 perc) c) szövegolvasás, szövegmondás (3 + 3 perc) Az első fordulót a versenyre jelentkező diák saját iskolája, a második fordulót a Bibó-gimnázium rendezi. Az írásbeli feladatlapokat, a szóbeli feladatokat és a feladatlapok javítási- értékelési útmutatóit mindkét fordulóban a Bibó-gimnázium készíti el.

A változatos feladattípusok elősegítik, hogy a diákok önismerete szilárdabbá váljék. A gondolkodtató versenyrészek (a digitális és nyomtatott ismerethordozók tanulmányozásával, az idegen nyelv használatával) önálló tanulásra ösztönöznek, mozgósítják a tanulók előzetes tudását. A verseny kialakít a diákokban olyan magatartásmódokat, amelyek – a felelősen dönteni tudás képességével – felkészítenek a felnőtt lét szerepeire.

Iskolánkból Bársony Bianka 7.b, Bíró Cintia 7.a, Lévai Noémi 7.b, Juhász Katalin Szimonetta 7.b, Rakottyai Katica 7.a, Csernus Huba Csanád és Kovács István 8.a osztályos tanuló nevezett a versenyre.

Felkészítőjük: Bondár Enikő és Dömötörné Tar Margit.  


IKT eszközökkel támogatott bemutató órák az iskolában
2016. január 29.

Iskolánk nyertese a TIOP-1.1.1-12/1-2012-0001- Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztés a közoktatásban című kiemelt projektnek.

A projekt célja a köznevelési intézmények informatikai infrastruktúrájának fejlesztése, a versenyképes tudás megszerzése: kulcskompetenciák, ismeretek terén. A pedagógiai munkát támogató infrastruktúra biztosítása, a tanulói előmenetel, tehetségek nyomon követése, a közösségfejlesztést, közösségi együttműködést, tartalomfejlesztést támogató infrastruktúra, az SNI- s tanulók integrációjának elősegítése, egyenlő hozzáférés biztosítása. Cél, hogy a pedagógusok tanóráikon minél több IKT-eszközt használjanak.

A módszertani fejlődés érdekében több nyílt órát is tervezünk a tanév során a kollégáknak és a szülőknek egyaránt.

Ennek a tervnek a keretében először 2016. január 20-án Bondár Enikő a 7.b osztályban tartott bemutató osztályfőnöki órát, ahol az interaktív tábla használatának lehetőségeit mutatták be. A téma az önismeret és a személyiségfejlesztés volt: párosító, szövegértést fejlesztő feladatokkal, valamint dobókockás játékkal dolgozták fel a tananyagot.

2016. január 29-én Francia Csaba a 6.b osztályban a nyelvoktatás terén, interaktív táblán használható feladatokat, programokat mutatott be az érdeklődő kollégáknak. Az óra középpontjában az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése állt. Az egész tanóra angol nyelven folyt és öröm volt látni, hogy tanítványaink mennyire könnyedén nyilvánultak meg angolul is.

Mindkét órán azt tapasztaltuk, hogy a mai gyerekek élvezettel és gond nélkül használják a számítástechnikai vívmányait, és ezen eszközök igénybevételével sokkal motiváltabbá tehetők a tanulás folyamatában.

Képek


„Lángot adok, add tovább…”
2016. január 29.

A Palóc Társaság immár huszadik alkalommal hirdette meg a Magyar Kultúra Napja tiszteletére fogalmazáspályázatát többféle témakörben. Célja a magyarságtudat elmélyítése, a szülőföld iránti hűség elmélyítése, a hagyományőrzés, az anyanyelvi készségek fejlesztése. 108 fő általános iskolás tanuló adott be fogalmazást a pályázatra Felvidékről, Őrvidékről, Délvidékről és Magyarországról egyaránt.

Iskolánkból négy fő küldte el alkotását, és Juhász Katalin 7.b osztályos tanulót a zsűri „Dicséretben” részesítette szívhez szóló munkájáért. Kati Bársony Mihály bácsi lányával, Bársony Rózsa nénivel készített riportjával nyerte el a zsűri tetszését.

Felkészítője: Bondár Enikő.  

A nyertes fogalmazás >>>


Fogalmazásversenyen vettek részt diákjaink
2016. január 28.

A hortobágyi Madárkórház Alapítvány irodalmi pályázatot hirdetett általános és középiskolás tanulók számára „Az én állattörténetem” címmel.

A nevezőktől elsősorban olyan írásokat vártunk, amelyek személyes élményen alapulnak, azonban nem zártuk ki a pályázók köréből azokat sem, akik képzelt történettel (mesével) jelentkeztek. A pályázatnak műfaji kötöttsége nem volt; prózai és verses elbeszélések egyaránt érkeztek.

A 134 benyújtott pályázatból 104 érkezett az általános iskolások kategóriájába, 30 db pedig a középiskolásokéba. Iskolánkból is több tanuló érezte magáénak a témát. Ajtai Csaba Márk 7.a, Dósa Edit 6.b és Bíró Cintia 7.a osztályos tanuló küldte el pályamunkáját.

Felkészítőjük: Bondár Enikő  


A téli szünetben sem pihentek diákjainak
2015. december 29.

2015. december 19-én, szombaton a Mozgáskorlátozottak Bács - Kiskun Megyei Egyesületének Tiszaalpári csoportja rendezett évbúcsúztató estet, ahol iskolánk 7.b osztályos tanulói Shimmy táncukat, a 8.a és 8.b osztály tanulói a cári Oroszország nemes urainak és hölgyeinek karácsonyát idézték fel keringőjükkel. Bársony Bianka, Lévai Noémi és Juhász Katalin 7.b osztályos tanulók verssel köszöntötték a közeledő karácsonyt.

2015. december 29-én az Árpád Fejedelem Nyugdíja Klub meghívásának tettünk eleget. Gálig Dominika és Dömötör Bálint 5. osztályos, valamint Bársony Bianka, Lévai Noémi és Juhász Katalin 7.b osztályos tanulók verssel búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat.

A hetedik osztályos tanulók osztályfőnökükkel, Bondár Enikővel együtt a Tengerésztánccal bizonyították be, hogy milyen nehéz a matrózok élete, bár ha Whisky kerül a kezükbe, még a zord és kegyetlen kapitányt is táncba tudják vinni.  


Karácsonyi műsor
2015. december 18.

Ma minden lélek öröme vígabban csengettyűzzön,

s a boldog, fényes kacagás minden felhőt elűzzön!

Ma áradjon szeretet, ma békeangyal szálljon!

És minden szív az ég felé repüljön könnyű szárnyon!

Ma derüljön ki a ború, ma legyen szép az élet!

Ma ne érezzük hidegét az élet zord telének!

Ma áradjon a szeretet, angyal legyen az ember!

Virágot lásson mindenütt a zúzmarás DECEMBER!

 

Ezen gondolatok jegyében rendeztük meg 2015. december 18-án karácsonyi ünnepségünket, melyen örömünkre rengeteg vendéget láttunk vendégül. Megtiszteltek bennünket a szülők, nagyszülők, testvérek, volt kollégák, és sok más érdeklődő is.

Műsorunk első részében a 3.b, a 4.a és a 4.b osztály táncos hópihéit láthattuk. A tél és a téli szünet örömeit a 7.b osztály tanulói mutatták be. A hóembert Diószegi Kristóf, Kása Botond és Fodor Patrik 3.b osztályos tanulók köszöntötték. Az alsós és felsős énekkar előadásában hallhattuk Micimackó dalát, gitáron kísért Francia Csaba tanár úr.

Győri Istvánné igazgatónő ünnepi beszéde után a cári Oroszország nemes urainak és hölgyeinek karácsonyát a 8.a és a 8.b osztály tanulói idézték fel keringőjükkel. A Mikulás munkáját ebben az évben a 3.b és a 4.a osztály manói segítették. Ady Endre: Karácsony című versét Novák Ádám 8.a osztályos tanulótól hallhattuk. Ebben az évben ünnepeltük Bársony Mihály születésének 100. évfordulóját, aki különféle népi hangszereket készített, többek között citerákat is. Ezen a hangszeren csendültek fel karácsonyi dalok a citeraszakkör tagjainak előadásában.

 

Karácsonykor a Földnek apraja és nagyja a szeretetnek örömét ontja a Világra! Ilyenkor ünnepi díszbe öltöztetjük, otthonainkat, szívünket-lelkünket.

 

A fellépő diákok is átnyújtották a műsor végén szeretetük csillagát. Előttük az iskola énekkarának karácsonyi dalát hallgathattuk meg. Szólót énekelt Bende Lili 2.b, Tári Tímea 5.b és Dósa Ágnes 8.a osztályos tanuló.

Dr. Vancsura István polgármester úr ünnepi beszédének megtartása után jelképesen átnyújtotta az Önkormányzat képviselőtestületének ajándékcsomagját Sánta Márknak, a Diákönkormányzat elnökének.

Boros Katalin narrátor és Sánta Márk 8. a osztályos tanuló iskolánk valamennyi tanulója és dolgozója nevében áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt minden kedves megjelentnek!

 

Meghitt boldogság, szeretet és béke,

Gyertyagyújtáskor vegyen minket körbe.

Sugározza fényét, hintse mindenkire,

Szálljon áldás családunkra, és a Földünkön élőkre!

 

A színvonalas ünnepi műsor szervezői voltak: Ivicz Lázárné, Ivicz Ivett, Bondár Enikő, Kozmáné László Zsuzsanna, Szőke Éva és Ivicz Lázár.

A hangosításért köszönetünket fejezzük ki Kerekes Andrásnak, a műsor megvalósításában nyújtott segítségét minden kedves szülőnek és segítő kollégának! Köszönjük Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzatának, illetve a konyha dolgozóinak a szereplő gyerekek számára elkészített finom mákos beiglit!

Műsor


Fogadóest
2015. november 20.

Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016-os tanév első Fogadóestjét 2015.
november 23-án 16.30 órától tartjuk iskolánkban!


Győri Istvánné
Igazgató


Szép teljesítmény német nyelvi versenyen
2015. november 10.

2015.11.10.-én 14 órai kezdettel Kiskunfélegyházán a Szent Benedek Gimnáziumban részt vettünk egy színvonalas német nyelvi versenyen. Az Árpád Fejedelem Általános iskolát: Lévai Noémi 7. b, Bársony Katalin 7.b és Juhász Katalin 7.b osztályos tanuló képviselte, felkészítő tanár Mildslaff Csilla. A versenyt a 7. és 8. évfolyamosoknak szervezeték, de alapvetően olyan diákokat vártak, akik minimum 3 éve német nyelvet tanulnak. Már amikor jelentkeztünk, tudtuk, hogy a tudásunkkal hátrányban leszünk, hiszen a mi iskolánkban nincs a 8. évfolyamban német nyelvoktatás csak a hetedikesekre számíthattunk. A versenyre 23 iskola jelentkezett és kiemelkedő tudású nyelvi tagozatos iskolákból is érkeztek leginkább 8. osztályos diákok. Ezek ellenére a 16. helyezést értünk el, ami a körülményekre való tekintettel, kiváló teljesítmény, hiszen 7 iskola 8. évfolyamos tanulóinál jobb eredményt értünk el a 7. évfolyamos tanulóinkkal. A feladatok változatosak voltak és a diákjaink hasznos tapasztalatokat szereztek.  


Műsort adtunk az Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub rendezvényén
2015. november 07.

2015. november 7-én iskolánk tanulói az Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub vidám összejövetelén léptek fel nagy sikerrel. Először Gálig Dominika 5. b osztályos tanuló verssel köszöntötte a megjelenteket. Azt követően a 2. és 4. osztályos napközis csoport tanulói verses- táncos összeállítással szórakoztattak minden kedves vendéget.

 A tanulókat felkészítette: Bondár Enikő és Somodi Ida.


A Nyugdíjas Baráti Körben...
2015. november 07.

Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. Ezen szép nap alkalmából adtunk műsort a Vitéz Kis Imre által vezetett Nyugdíjas Baráti Körben. A citeraszakkör tagjai Bársony Andrásné vezetésével vidám dallamokat adtak elő. A 7. b osztály tanuló tánccal és versekkel köszöntötték a megjelenteket.

Bondár Enikő


Meghívó
2015. november 06.

Szeretettel meghívjuk a 2015. november 10-én (kedd)

15 órakor tartandó

terem névadó ünnepségünkre.

Helyszín:

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola (36-os terem)

Névadónk: Szent-Györgyi Albert

Nobel-díjas és Kossuth-díjas orvos biokémikus


Őszi szünet ideje
2015. október 22.

Az őszi szünet 2015. október 23-tól 2015. november 1-ig tart. Az első tanítási nap 2015. november 2-án lesz, “A” heti órarend szerint kell bepakolni az iskolatáskába.
Mindenkinek nagyon jó pihenést és tartalmas őszi programokat kívánunk! 


1956-ra emlékeztünk…
2015. október 22.

„56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol. Gyűlt a tömeg, és a harag nőtt, Egy hazug világ szilánkokra tört, Megmozdult a föld”

1956 októbere volt. 59 éve már. Abban az októberben hosszabb idő óta rendkívüli időjárás volt Magyarországon. Október vége volt, az időjárás mégis nyárias, mintha augusztus lenne. De a falevelek tudták, hogy ősz van. Sárgán, bordón és barnán hullottak le a fákról. És mindent láttak, ami azon az őszön történt. Látták, hogy fiatalok vonultak az utcára huszonéves fiúk és lányok. Erősek voltak, bátrak, mindannyian egyet akartak: a szabadságot. Ezt az összetartozást, akaratot, erőt jelenítette meg a nyolcadik osztályosok emlékező műsora, mely Weöres Sándor: Ballada a három falevélről című művére épült.

„Elröpült három falevél. Az egyik magasba vágyott: talált a felhők közt új világot, emelte, emelte a szél.”

A nyárias, bár már őszbe hajló idő szél borzolta leveleinek táncát a 8.b osztály tanulói mutatták be az Októberi szél című zenére. A dallam, a kavargó levelek, a szél fújta zászlók mind-mind a forradalom előszelei voltak.

„A másik rohanni vágyott: magasba hágott és mélybe szállott, sodorta, sodorta a szél.”

A második falevél látta, hogy a zászlók lyukasak voltak, kivágták a zászlókból Rákosi címerét. Ez azt jelentette, legyen vége az idegen ország hatalmának Magyarországon.

A harcba induló, bátor és elszánt, a hazáért halni kész forradalmárok alakját idézték meg a 8.a osztályosok Varga Miklós:Aki magyar velünk tart című zeneszámára.

„A harmadik szédülni vágyott, szemét lehunyta, semmit se látott, kavarta, kavarta a szél. Lobogott három falevél”. Több, mint kétezer ember halt meg véletlenül, vagy harc közben. Gyerekek, fiatalok, felnőttek. Számunkra ismeretlenek, de azoknak, akik ismerték és szerették őket, a haláluk pótolhatatlan veszteség volt. Az ő emléküket idézte fel a Kérlek uram című dal, melyben a hozzátartozóikat kereső, vagy a halottaikat sirató emberek alakja tűnt elénk.

Műsorunkat a Himnusz sorai zárták, melyben az elbukott szabadságharc utáni megtorlás éveinek némasága, elnyomása jelent meg.

A záró képben a Főhajtás című zenére készített koreográfiával tisztelegtünk az ’56-os forradalom és szabadságharc fiatal mártírjai előtt.

Felkészítők voltak: Ivicz Lázár, Maróti Pálné és Bondár Enikő.  

Videó


Határtalanul ! - Sikeres pályázat
2015. október 19.

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.

Iskolánk hetedik osztályos tanulói is részesei lehetnek ennek a programnak, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 514 000 Ft-os pályázati támogatásban részesítette a HAT-15-05-0356 pályázati azonosítószámú, "Elek apó meséi"- Legendák és mondák nyomában-Erdélyben címen benyújtott pályázatát. Így 2016. június 1-5. között a hetedikes tanulók 5 napot tölthetnek Erdélyben.  A program megvalósítói: Dr. Halász Mátyásné és Bondár Enikő osztályfőnökök, valamint Endre Mihály, Miskolczy István és Maróti Pál.

Bondár Enikő


Tanulmányi kirándulás: Mercedes-Benz
2015. október 16.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által kiírt: „Az én szakmám, az én jövőm” című rajzpályázat díjkiosztója 2015. október 16-án volt a kecskeméti pályaválasztási kiállításon.

Különdíjként a legtöbb pályamunkát beküldő osztály, vagyis iskolánk 7.b osztálya egy tanulmányi kirándulást nyert a Mercedes gyár tanműhelyébe. Az Iparkamara január végére szervezte az ingyenes tanulmányutat. A gyerekek megismerkedhettek a duális képzés lehetőségeivel, betekintést kaphattak az autógyártáshoz kapcsolódó szakmák rejtelmeibe, és végül kipróbálhatták a robotok irányítását is.

A tanulmányút célja az volt, hogy a fiatalok tájékozódjanak a jövő munkahelyeiről, bepillantást kapjanak a modern szakképzés mindennapjaiba, ezáltal erősítsék pályaelképzeléseiket. Köszönjük a lehetőséget!

Szőke Éva

Élménybeszámolók:

„Alig vártam ezt a napot, amikor elmentünk a Mercedes tanműhelyébe, a rajzpályázaton nyert gyárlátogatás keretében.

Nagyon izgatott voltam, mert még nem voltam gyárlátogatáson. Nekem minden tetszett. A szerszámkészítés nekem nem volt ismeretlen, otthon is vannak hasonló gépeink. A műszaki rajz is nagyon tetszett. Az autók összerakásának folyamata is nagyon izgalmas volt. Az autófényezés engem nagyon érdekelt, ahogy festették, díszítették az autókat. Ezután következett az elektronikai rész, az egyik kedvencem, a robotok. Én ki is próbáltam a robotkar irányítását, ami nagyon érdekes volt, mert még sohasem irányítottam egy két és félméteres robotot. Az egyik autóba be is ültem, ami nagyon kényelmes volt. A képzés is nagyon tetszett. Alig várom a következő látogatást.

Nekem nagyon tetszett a kirándulás, és nagyon szeretnék abba az iskolába járni, mert az egy nagyon kiváló iskola. Remélem, bejutok oda.” (Bársony Katalin)

 

„Elérkezett a várva várt nap. Január 29-én elindultunk a Mercedes-Benz tanműhelyébe. Érkezés után volt egy vetítés a szakmákról és a duális képzésről. Kaphatunk ösztöndíjat és sportolási lehetőséget is biztosítanak. Utána a szakmák bemutatása következett. Nekem a szerszámkészítő és a fényező szakma tetszett. Szeretem az eszterga, CNC munkát, és ezért szeretnék odamenni tanulni.

Ha meglesz az átlagom, és felvesznek a Kandó Kálmán középiskolába, én oda szeretnék menni tanulni és a Mercedesbe gyakorlatra. „ (Szikora Szilveszter)

 

„Az emberek kedvesek voltak, tetszett a szakmák bemutatása. Eleve a Mercedes autó volt a kedvencem, de most már nagyon is. Meglepett, hogy ilyen fejlett a gyár, vagyis, hogy robotokkal dolgoznak. A festékszóró használata könnyűnek tűnt. Az is jó, hogy a diákok ösztöndíjat kapnak. Jó ajánlat, hogy három év alatt OKJ-s szakmát lehet szerezni, és akik jó munkát végeznek, azoknak szerződést ajánlanak.” (Mányi Cintia)

 

„Ezt a lehetőséget, hogy meglátogathatjuk az Oktatóközpontot, egy rajzpályázaton nyertük. Amikor elmentünk, először egy kiselőadást néztünk. Abban a kisfilmben megismertük a foglalkozásokat, duális képzést. 3,7-es átlaggal be lehet kerülni, tudni kell a kémiát, fizikát, matematikát. Két iskolával van szerződése a gyárnak, a Gáspár András és a Kandó Kálmán középiskola. Szakmák: gépjármű mechatronikus, jármű karosszéria előkészítő, felületbevonó, szerszámkészítő. Duális képzés: a tanulók szerződést és tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat kapnak. 3. év végére OKJ-s szakmát kapnak. Nekem az tetszett a legjobban, hogy beülhettünk az autókba, Kati néni vezetett lélekben. Amire szívesen mennék az a jármű előkészítő, felületbevonó. Kaptunk Mercedeses kulcstartót és prospektusokat.”( Bársony Bianka)   


Jövőd a tét!
2015. október 16.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által kiírt: „Az én szakmám, az én jövőm” című rajzpályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2015. október 16-án került sor a kecskeméti pályaválasztási kiállításon.

A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok megmutassák rajzaikban, fotóikban a saját pályaválasztási elképzeléseiket, gondolkodjanak a jövő munkahelyeiről, képességeik és ügyességük révén bemutathassák, hogyan tudják magukat elképzelni a különböző szakmákban, ezáltal erősítsék pályaelképzeléseiket.

A 7-8. osztályosoknak kiírt rajzversenyen iskolánk tanulói nagyon szép sikereket értek el:

1. díj: Bársony Katalin 7.b osztályos tanuló

2. díj: Csernus Huba Csanád 8.a osztályos tanuló

Az okleveleket és a nyereményeket személyesen vehették át a rangos eseményen. Különdíjként a legtöbb pályamunkát beküldő osztály egy tanulmánykiránduláson vehet részt, amit nagy örömünkre iskolánk 7.b osztálya nyert. Gratulálunk a nyerteseknek!

Szőke Éva


Hulladékot gyűjtöttek az óvodások és iskolások
2015. október 16.

Minden tanévben két alkalommal gyűjtenek hulladékot a tiszaalpári általános iskolások és óvodások. Ezúttal is papírt, fémet és műanyagot szállítottak el az intézmény udvaráról. Az elmúlt év őszén közel kétszáz mázsa hulladékot gyűjtöttek össze az óvodások, és az általános iskolások, valamint a szüleik, nagyszüleik. Ezúttal kicsit kevesebbet, 152 mázsát. Minden alkalommal a papír a legnagyobb mennyiség, de azért a több mint 15,5mázsa PET palack is megsüvegelendő. Bár a településen, több helyen is van szelektív hulladék gyűjtőhely, ettől függetlenül vannak olyan családok, ahol folyamatosan gyűjtik a papírt és a műanyagot, hogy ilyenkor le tudják adni. Akadtak olyanok, akik kerékpárral, utánfutóval, kisebb és nagyobb autókkal, vagy éppen talicskával érkeztek az iskola udvarára, az általuk összeszedett hulladékkal. A pedagógusok mérés után külön írták az osztályok teljesítményét, mert az általuk begyűjtött hulladék után járó pénzt megkapják. Ezt az összeget hozzáadják majd a tavaszi kirándulásokhoz. A gyűjtés öt órája alatt hatalmas sürgés-forgás volt az iskola udvarán. A mérésben és a pakolásban a szállító cég munkatársai segédkeztek, hogy gyorsabban haladjon az átvétel. A pedagógusok pedig a regisztrálásban vettek részt. Osztályonként és óvodai csoportonként írták fel azt, hogy ki hány kilogrammot hozott. A leadott hulladék árából származó összeget ugyanis külön-külön fogják majd felhasználni.

Részletek: http://lcafe.hu/mfooldal-galeria/2017-hulladekot-gyujtottek-az-ovodasok-es-iskolasok


„Bánat sír a száraz ágon…”
2015. október 6.

A hősökre emlékezni gyűltek össze szép számmal tanulóink a kissé hűvös, de napsütéses október 6-i napon a vértanúk kopjafáinál. Ebben a tanévben is az Árpád Fejedelem Általános Iskola hetedik osztályos tanulói adtak műsort.

Az ünnepi megemlékezés címét Ady Endre versének egyik legszebb sora adta:

„Bánat sír a száraz ágon…”

A tanulók felidézték versekkel, zenékkel, prózai részletekkel az akkori korszak hangulatát, elkeseredettségét.

Az 1848/49-es esztendő mérföldkő a magyar nép életében. Boldogság, szenvedés, remény. A Magyarországra törő 200000 fős orosz hadsereggel szemben a 30000 embert / közülük ötezer fegyvertelen újonc. A magyar honvédhadsereg tehetetlen volt. Görgey Artúr 1849. augusztus 13-án a szőlősi mezőn letette a fegyvert, mert a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehetett tovább folytatni a harcot.

„Csend van. Itt-ott a pernyét, s az eltévedt éjjeli lepkét magasba vágja az őrtűz erőre kapott lángja.”

A világosi fegyverletétel után véres megtorlás következett Haynau osztrák hadvezér rémuralma alatt. A hadbíróság halálra ítélte a 13 tábornokot. Az ítéletet Aradon hajtották végre 1849. október 6-án.

„Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsúcsókja; Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom.”

Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Pesten. Vértanúink emberfeletti bátorsággal viselték el a halált. Mártírhaláluk jelképpé vált. Annak a küzdelemnek és áldozat vállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért.

A műsort szerkesztette és betanította: Dr. Halász Mátyásné és Bondár Enikő   

Videó


Tájékoztató elektronikus napló bevezetéséről
2015. szeptember 30.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola a 2015/2016. tanévben a Mozaik Kiadó által forgalmazott elektronikus osztálynaplót alkalmazza. Az elektronikus napló használata lehetővé teszi a szülők számára, hogy amennyiben internet hozzáféréssel rendelkeznek, naprakészen nyomon követhessék gyermekük érdemjegyeit és hiányzásait. Ez azonban nem pótolja, csupán segíti az iskola és a szülő kapcsolattartását. A tájékoztató füzettel kapcsolatos feladatai szülőnek, diáknak és pedagógusnak változatlanul megmaradnak.

Az elektronikus napló bejelentkezési felületét a legegyszerűbben https://alpariskola.mozanaplo.hu lehet elérni . A megjelenő ablakba a legelső esetben az iskola által megadott felhasználónevet és jelszót kell beírni. Az első bejelentkezés után a jelszót célszerű megváltoztatni.

A belépéssel vagy a használattal kapcsolatos problémák esetén az alpartitkar@gmail.com vagy az alpariskola@gmail.com e-mail címen lehet tanácsot, segítséget kérni.  

Győri Istvánné

igazgató


Iskolánk a Mihály-napon
2015. szeptember 25.

A Bársony Mihály emlékév keretében rendezte meg településünk önkormányzata a hagyományos Mihály- napi rendezvénysorozatot, melyen, iskolánk dolgozói és tanulói is aktívan részt vettek. Bársony Mihály bácsi szobrának avatóján az iskola minden tanulója közösen énekelte a „Viszi a víz…” és az „Alpári halastó…” kezdetű népdalokat. Péntek este a Zárdatemplomban csodálattal hallgattuk Sebestyén Márta, valamint Sebő Ferenc és a Sebő együttes koncertjét, Szerényi Béla és Bartha Z. Ágoston közreműködésével. A szombati, helyi hagyományokon alapuló szakmai továbbképzésen több tanítónő vett részt. A Művelődési Házban megrendezésre kerülő Bársony Mihály Emlékkiállítás rendezésében Ivicz Lázárné és Ivicz Ivett vett részt. A megnyitó műsort a 7. osztályos tanulók adták elő, betanította: Bondár Enikő, közreműködtek a citeraszakkör tagjai. A Tündérrózsa Óvoda programjaiban felléptek iskolánk azon tanulói, akik helyezést értek el a népdaléneklési versenyen, valamint bemutatkozott az énekkar is Szőke Éva vezetésével. Ismét gyönyörködhettünk a citeraszakkör tanulóinak előadásában, Bársony Rózsa vezetésével.  

Bondár Enikő

Lcafe cikk Képek


Népdaléneklő verseny Bársony Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából
2015. szeptember 18.

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzata 2015. szeptember 18-án Bársony Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából népdaléneklő és népi hangszer kategóriában hirdetett versenyt, melyen tanulóink közül 43 tanulónk vett részt. Minden fellépő elvarázsolta a zsűrit gyönyörű hangjával és a csodás népdalokkal., Horti Sándor szervező elmondta, hogy mindenki nyertes, aki eljött és megosztotta szép hangját a népes közönséggel. A zsűri elnöke Bondár Enikő is megerősítette, hogy olyan kincsek tulajdonosai az itt éneklő gyerekek, amire méltán büszkék lehetnek és a későbbieknek tovább adhatják gyermekeiknek, unokáiknak. 

A legjobb teljesítményt nyújtó tanulóink a következők voltak >>> 

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken”- írta Kodály Zoltán. Bátran mondhatjuk, hogy aki részt vett ezen a versenyen, már nem sivatagban, hanem sokszínű virágokkal teli réten érezhette magát köszönhetően a fellépőknek.  

Bondár Enikő, a zsűri elnöke


Tankönyvosztás 2015
2015. augusztus 21.

 

Tankönyvosztás 2015

 

<<<Tájékoztató a tankönyvosztásról >>>


Tájékoztató a tanévkezdésről 2015/2016
2015. augusztus 18.

1.A javító- és osztályozóvizsgák ideje:

2015. augusztus 26. (szerda) 9, 00 óra

A javító- és osztályozóvizsgára minden érintett tanuló hozza magával a bizonyítványát, tollat, ceruzát, radírt és a tantárgyakhoz szükséges taneszközöket (térkép, körző, vonalzó, stb.). A javítóvizsga rendje a földszinti hirdetőtáblán található.

2. A leendő 1. osztályosok Fecsketábora
2015. augusztus 26 - 27. (szerda – csütörtök) 9,00 – 11,00 óra

3. A tanévnyitó ünnepély ideje:

2015. szeptember 1. (kedd), 8.00 óra

Megjelenés ünneplő öltözékben, az ünnepség befejezése után kezdődik az első tanítási óra, ill. nap.

4. Az első tanítási nap

2015. szeptember 1.

5. A szülői értekezletek időpontja:

Az 1. osztályokban szeptember 1. 16, 30 óra

Az 5. a /b és 3. a, valamint 2. c osztályokban szeptember első hetében.

A többi osztályban 2015. szeptember 14 -18. között.  

Győri Istvánné
igazgató


Taneszközjegyzék 2015-2016
2015. augusztus 08.

Kedves Szülők! Szeretnénk, ha az első tanítási napok minél gördülékenyebben telnének, ezért kérjük, szerezzék be gyermekük számára az alábbi iskolai felszereléseket! A 2015/2016-os tanév taneszközlistáját osztályokra lebontva megadta az iskola tantestülete. A megfelelő oldal kinyomtatható.

1. évfolyam

2. évfolyam

3. évfolyam

4. évfolyam

5-8. évfolyam









 
Látogatók száma:

látogató számláló

Készült 2011 | Tiszaalpár| Árpád Fejedelem Általános Iskola és Könyvtár | Oldalt készítette : Endre Mihály